A hétvégi piacozás mindig is része volt az életemnek már kiskorom óta.
A fonott kosárral a karunkon és néhány bevásárló szatyorral indultunk el anyámmal, hogy megvásároljuk a finomabbnál finomabb falatokat, a sok zöldséget és gyümölcsöt, amiből már vásárlás közben is csipegettünk.
Előttem vannak azok a képek, amikor kóstolót kaptunk akár a juhsajtos nénikétől, akár a dinnyeárustól. És természetesen a porcukros fánk sem maradhatott el a végén, ami a „jussunk” volt azért, amiért segítettünk anyumnak a vásárlásban és cipekedésben.
Ez külön öröm volt számunkra. Én így nőttem fel, ezt láttam, és ez beépült mint szokás az én családomban is.
A piacozás számunkra egy életérzés, egy külön program, ami nem csak az élelmiszerek beszerzését jelenti, hanem egyfajta rituálét, ahol megismerhetjük a termelőket, barátkozhatunk, beszélgethetünk velük, és tudatosabban válogathatunk az egészséges, friss alapanyagok közül.
Szeretném fenntartani a piacozás hagyományát, a termelőkkel való csevegést vásárlás közben, a minőségi és tápláló anyagok beszerzését. Fontosnak tartom a szezonalitást, és azt, hogy helyi forrásból származó élelmiszereket válasszunk.
Kedvcsinálónak és ízelítőként megosztok néhány fotót a szombati piacozásról.
Remélem, sikerül téged is inspirálni arra, hogy te is felfedezd a piacozás értékét egy tudatosabb, egészségesebb életmód kialakításához.